Szennyezett Víz

Szennyezett víz

Tudta?

Az emberi szervezet 60-80%-a vízből áll.

Szervezetünknek napi 2-3 liter tiszta vízre lenne szüksége ahhoz, hogy kifogástalanul működhessen. Táplálékaink fedezik ennek a mennyiségnek az egyharmadát, viszont a maradék kétharmad részt kénytelenek vagyunk meginni. Ugyanis testünk minden nap kb. 2,5 litert választ ki: 1,5 liter vizeletként ürül, 0,5 liter a bőrön keresztül és 0,4 liter a tüdőn át vízpára formájában távozik.

Tényleg tiszta vizet iszunk?

A hálózati vizeink – folyóink szennyezettségének következtében – nem tudják biztosítani a testünk számára szükséges egészséges, strukturált vizet.

Kapcsolódó cikk -> Vízszennyezés forrásai

Noha rengeteg tisztítási folyamaton megy át a víz, míg eljut a fogyasztókhoz, vannak olyan szennyeződések, melyeket iparilag, központilag nem lehet kiszűrni (ilyenek például a hormonok, melyek az elfogyasztott gyógyszerek hatására a vizeletben is jelen vannak).

Ráadásul nyomással, keskeny csöveken át kilométereken keresztül áramoltatják. Így a csapvíz elveszti a forrásvíz vitális energiáit. Még a struktúrája is megváltozik! A vízmolekulák úgynevezett klaszterekké rendeződnek össze és ezáltal megkötik a káros anyagokat, amik ezután a vízcsövekben rakódnak le, vagy az ivóvízzel az ételeinkbe és szervezetünkbe kerülnek.

Az emberek többsége ennek tudatában a hálózati víz helyett az ásványvizeket választja.

De mennyire egészségesek az ásványvizek?

Az ásványvizek lelőhelyüktől függően egy bizonyos ásványi anyag-tartalommal bírnak. Ha nem váltogatjuk rendszeresen az általunk fogyasztott ásványvizet, ugyanúgy hiánybetegség, vagy – épp ellenkezőleg – az egy-egy ásványi anyag túlzott beviteléből eredő betegség alakulhat ki. Kutatások is megerősítik, hogy az utóbbi évek növekvő ásványvízfogyasztása egyértelműen arányos a vérkeringési zavarok számának emelkedésével.

Kapcsolódó cikk -> Mi az ásványvíz,  Ásványi anyag túladagolás

 

Az ásványvizek további hátránya a megmaradó PET-palackok által kiváltott környezetszennyezés. Az egyik legújabb kutatás pedig megállapította, hogy ásványvizeinkben magasabb a baktériumszint, mint a csapvízben…

Az ideális az lenne, ha a vízcsapunkból a friss forrásvízre emlékeztető, oxigéndús, ásványi anyagait megőrző, energetizált, tiszta, strukturált víz folyhatna…

Hogyan tudnám én ezt otthon előállítani?

 A megoldást nálunk megtalálja!

Víztisztítás aktív szénnel